in

Szaloncukrok a 70-es években – íme a kínálat.

Hirdetés
Hirdetés

Szaloncukrok a 70-es években – íme a kínálat.

A ’70-es évek szaloncukor választéka három fajtára korlátozódott:

  • ezüstpapíros, bevonat nélküli fondant három ízben
  • aranypapíros, csokoládé bevonatú fondant három ízben
  • fenyőágakkal és harangocskákkal díszített rózsaszín és kék celofános, aranypapíros, csokoládé bevonatú fondant három ízben.

Ebből az utolsó, a fenyőágacskákkal díszített exkluzív szaloncukor emlékeim szerint normál kereskedelmi forgalomba nem igen került, így erről sok emlékem nincs is.

Először a parlamentben, (a minden évben megtartott) karácsonyi ünnepélyen jutottam hozzá, ahova mint jó tanuló kisdobost választottak ki harmadikos koromban. Egyébként főleg üzletek kirakatában elhelyezett karácsonyfákon, és egy-egy kiváltságos osztálytársam uzsonnás zacskójában láttam ilyet. Ebből kifolyólag emlékeim az ezüstpapíros és aranypapíros szaloncukorra korlátozódnak. Nálunk otthon mindig ezüstpapíros volt.

Egy doboznyi cukor került a fára, egy doboz pedig a kamrába, amiből az ünnepek alatt szabadon ehettünk, feltéve, hogy a fán levő szaloncukrokhoz nem nyúlunk.

A konzum szaloncukor három ízét nehéz volt meghatározni, inkább a színek szerint csoportosítottuk: a fehér volt a legfinomabb, talán a vanília íz dominált a sűrű cukoríz mellett, a rózsaszín is finom volt, íze puncs lehetett, a barna viszont kifejezetten rossz volt, a már akkor sem kedvelt Erigon kanalas gyógyszer ízére emlékeztetett leginkább.

A csokoládé bevonatúval szemben az ezüstpapírosnak megvolt az az előnye, hogy a szaloncukrok kibontogatásával színek szerinti preferenciáink alapján tudtuk elfogyasztani: először a fehérrel, majd a rózsaszínnel végeztünk, a barnák viszont sokáig a dobozban maradtak, és csak igen-igen lassan fogytak. Mivel a szaloncukor nem volt csokoládéba mártva, a kiszáradás ellen semmi nem védte. Az esetek nagy részében már az üzletekbe is kiszáradtan érkezett, és került a kamránkba is. Ilyenkor elharapni képtelenség volt: próbálkozásaink nyomot hagytak a cukron; fogaink lenyomata úgy maradat a szaloncukor felületén, mint a fogászati viaszban.

Egészben való elszopogatáshoz viszont túl nagynak bizonyult, azzal sem jártunk sikerrel, ezért minden évben a keménységhez alkalmazkodó hasítási technológiát alkalmaztunk: volt, hogy egyszerű kés megtette, volt hogy diótörőt vagy kalapácsot kellett használnunk. És volt egy olyan évünk is, amikor a szaloncukor nem száradt ki, és segédeszközök nélkül fogyasztható volt.

konzum
Forrás: retrogastro blog

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
Hirdetés

Miért fogyasztunk halat karácsonykor?

Óriási Szaloncukor teszt! Tudd meg melyik a legfinomabb