Az első karácsonyi dalok felcsendülésével a Class FM sztárja is hangolódik már az ünnepekre. Vágó Pirosék ünnepében a családi kedvenc rántott harcsa az egyetlen visszatérő pont.
Adventi gyertyagyújtás, ajándékkészítés, faállítás és finom ételek – nyakunkon az ünnepek, amit a Class FM sztárjai is nagyon várnak már. Vágó Piros különösen, hiszen a karácsony a kedvenc ünnepe.
„Az advent nekem tényleg a várakozást jelenti. Előfordul, hogy már novemberben megsütjük a kisfiammal az első mézest, ami gyakran pillanatok alatt el is fogy, így sütünk még egyszer. Évek óta van emellett kézzel készített adventi kalendáriumunk, amibe minden nap magam csempészem be a meglepetést Zalánnak, egy-egy találós kérdést és csokit vagy kekszet” – árulta el a Class Délután háziasszonya, aki az adventi koszorú és az ajtódísz mellett néha az ajándékokat is maga készíti.
„Inkább csak gyorsan elkészíthető apróságokra van időm, egy ideje csak Zalán kap komolyabb ajándékokat, a férjemmel mi kisebb ajándékokkal, élménnyel – koncert- vagy színházjeggyel – lepjük meg egymást” – tette hozzá Piros, akinek minden évben más menetrend szerint zajlik a karácsony, nemrég azonban sikerült találni egy visszatérő pontot benne.
„Akárcsak a program, a karácsonyi menü is évente változik, de úgy tűnik, a rántott harcsánál megállapodik a család. Talán azért olyan népszerű, mert fokhagymás tejbe áztatom a halat és dió is kerül a panírba” – árulta el titkát a piacvezető rádió műsorvezetője, aki azt is elmondta: a karácsonyfa állítás és díszítés csakis az ő feladata lehet.