Ismét nagy népszerűségnek örvend a betlehemezés magyar nyelvterületen, a Dunántúlon a pásztorok tréfás játékát szokták előadni, Erdélyben pedig felnőtt férfiak házról házra járva játszák el Jézus születésének történetét – részletezte a karácsonyi hagyományokat Tátrai Zsuzsa néprajzkutató csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kifejtette: van ahol még most is járnak kántálni, karácsonyi dalokat énekelnek az ablakok alatt, ami egyúttal esetleges összezördülések miatti bocsánatkérést jelenthet. Régebben a kántortanítók ostyát sütöttek és minden házhoz a lakók száma alapján ostyát vittek, amely része volt az ünnepi fogásnak.
A karácsonyi vacsora fontos eleme volt még a mézbe mártott fokhagyma és bors, amelyet a család egyszerre fogyasztott el, hogy tagjai egészségesek, erősek, édesek és kedvesek legyenek a következő évben. Szintén a hagyományhoz tartozott, hogy egy nagy almát annyi cikkelyre szeleteltek ahányan az asztal körül ültek, a gyümölcs közös fogyasztása azt üzente, hogy a család is úgy tartson össze, ahogy az alma „együvé tartozott”. Palócvidéken úgy tartják, ha valaki évközben eltévelyedik, a közösen evett almára gondolva visszatalál a családjához – tette hozzá a néprajzkutató.
Tátrai Zsuzsa elmondása szerint az ételek többsége, így például az apró mákszemeket tartalmazó bejgli szimbolikusan azt a célt szolgálta, hogy a következő esztendő bőségét biztosítsa, hiszen a középkorban még december 25-e volt az évkezdet. Korábban a karácsonyi étkek maradékát megőrizték, zacskóban szárították, és betegség esetén ezzel füstölték meg a gyógyulni vágyót. Az emberek úgy tartották, ami a karácsonyi asztalon van, varázserővel bír, a bőség jeleként az asztalra egész kenyeret és kalácsot tettek, míg az asztal alá szénát és szalmát, hiszen jézus istállóban született – mondta.
– MTI –
