A szaloncukor története egészen a 14. századi Franciaországig vezethető vissza: a közvetlen elődje a fondant-cukor volt, ezt készítették túlcukrozott cukoroldatból.
Innen német cukrászok révén, a 19. század elején jutott el Magyarországra, ahol hamarosan ünnepi csemegévé és a karácsonyfa díszévé vált. Nevét a reformkori polgári és arisztokrata otthonok „szalonjairól” kapta, ezekben a fogadószobákban kínálták a vendégeknek az első cukorkákat, kis tálkán.
A szaloncukrot eleinte kézzel készítették, majd a 19. század végétől megjelentek az első magyar gőzüzemű csokoládégyárak: Stühmer Frigyes hamburgi és Gerbeaud Emil pesti üzeme, ahol fondant-készítő gépekkel gyártották a karácsonyi édességet.
Ekkor vált igazán népszerűvé a magyar karácsonyfákon lógó, papírba csomagolt, kívánság szerinti ízesítésű szaloncukor. Eleinte még nem volt csokibevonat, a klasszikus csokis és zselés szaloncukor csak a 20. században terjedt el.
Az első világháború környékén visszaszorult a gyártás, de a szaloncukor népszerűsége a későbbi évtizedekben ismét nőtt, és ma már igazi magyar karácsonyi hagyománynak számít.
Összefoglalva:
-
szaloncukor eredete: Franciaország, 14. század – fondantcukor
-
magyarosítása: 19. század eleje (német cukrászok közvetítésével, szalonból eredő névvel)
-
ipari gyártás: Stühmer, Gerbeaud (19. szd. vége – 20. szd. eleje)
-
népszerű, fára akasztható édesség a polgári és otthoni karácsonyfákon, ünnepi tálakon
-
klasszikus és modern, csokis, zselés, diós, marcipános és több száz féle variációban elérhető
A szaloncukor igazi magyar karácsonyi hungarikum: szimbóluma az ünnepnek, a családi együttlétnek, a közös karácsonyfadíszítésnek és a gyerekkori nosztalgiának.
Szaloncukor eredete – További olvasnivalók, ajánlók
