in

Idén is lesz Angyaldoboz Dunaújvárosban

Az Adventi Forgatag rendezvény részeként tavaly útjára indították az Angyaldoboz kezdeményezést az idén is megtartják. Íme a részletek.

A karácsony az egyik legszebb ünnepünk, minden gyermek várja a Jézuskát, lesi, lapul-e ajándék a karácsonyfa alatt. Szívszorító egy szülőnek, ha a vágyódott ajándék nem kerülhet a fa alá, nem láthatja azt az örömteli pillanatot gyermeke szemében, mikor kibontja a csomagot. A felhívással ezúttal is ezen szeretnénk segíteni a szervezők.

Kérnék azon szülőket, cégeket, vállalatokat és vállalkozásokat, akiknek lehetőségük van segíteni, tegyék meg oly módon, hogy a környezetükben feleslegessé vált játékokat, könyveket, társasjátékokat, írószereket tegyék bele egy dobozba (feltüntetve rajta, hogy milyen korú gyermeknek való az ajándék, és hogy kisfiúnak-e avagy kislánynak) és adják le a megadott pontokon. Természetesen, ha mód van rá, nemcsak használt játékokat fogadnak. A felajánlott dobozok a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezetének közreműködésével jut el oda, ahol igazán szükség van rá. Azért, hogy az ajándékok időben a családokhoz érkezzenek, november 9-től december 14-ig várják a felajánlásokat.

Az Angyaldobozok gyűjtőpontjai:

– Tourinform Iroda (Vasmű út 10/A)

– MMK (Apáczai Csere János u. 11.)

– Mesekuckó Kreatív Foglalkoztató és Játszóház (Béke tér 3. I. em. 116.)

Várjuk a véleményed!

Karácsonyi Vásár 2015 Dunaszerdahely: infok itt

A fehér lesz a karácsony 2017-ben?

Mikor jön a tél? Fehér lesz a karácsony 2015-ben?