in

Felállították a karácsonyfát a bécsi Városháza előtt

Felállították a karácsonyfát a bécsi Városháza előtt, ahol a karácsonyi vásár jövő héten pénteken nyílik meg.
A 130 éves, 27 méter magas és több mint hét tonna súlyú fenyőfa Bécs tartomány által fenntartott erdőből származik, amely az Alsó-Ausztria és Stájerország tartomány területén húzódó Rax – Schneeberg hegységben található. A fenyőfát hétfőn mintegy másfél órán keresztül két daruval állították fel, a következő napokban formára nyesik, díszítik és égőket raknak rá.

1959 óta minden évben más tartományból hozzák a Városháza elé felállítandó fenyőfát, tavaly Tirolból szállították a fát az osztrák fővárosba. A kiválasztott fának 25 és 30 méter között kell lennie, és az sem utolsó szempont, hogy olyan helyen nőjön, amely könnyen megközelíthető teherautóval.

A karácsonyfa ünnepi fényeit november 12-én szombaton délután a bécsi polgármester, Michael Häupl gyújtja meg. Ezt megelőző pénteken már látogatható vásár, amely idén a Weihnachtstraum (karácsonyi álom) fantázianevet viseli. Számos új díszítő installációval, programmal és több mint 150 standdal várja a Bécsbe látogatókat.

 A Városháza parkjában létesítenek egy 4500 négyzetméteres korcsolyapályát, amely naponta reggel tíztől este kilenc óráig lesz nyitva. Egy kisebb, 550 négyzetméteres pályán pedig a kezdők gyakorolhatnak, a helyszínen korcsolya is bérelhető.

A parkban a kicsiket mesevilág, jégpalota, körhinta, rénszarvasszán és hatalmas, színes karácsonyi gömbök várják, a Városháza épületének nagytermében a Jézuskának írt levelet adhatják fel, és mézeskalácsot díszíthetnek. November 7-től letölthető egy ingyenes mobilalkalmazás is, így a gyerekek egy tündérrel együtt fedezhetik fel a programokat.

A Városházához közeli Am Hof téren rendezett karácsonyi vásár szintén november 11-én nyílik és december 23-ig tart nyitva. Mintegy nyolcvan standon árulnak majd kézműves termékeket, gasztronómiai különlegességeket.

Az operaházhoz közeli Karlsplatzon november 18-án nyílik a vásár.

A schönbrunni kastély előtt is felállították már hétfőn a fát, az 58 éves fenyőt Tirolból hozták. A feldíszítéssel még várnak, hiszen a schönbrunni karácsonyi vásár csak november 19-én nyílik meg.

– MTI –

Várjuk a véleményed!

Fehérvári Advent 2016 – jön a karácsonyi vásár Székesfehérvárott

Advent második vasárnapja 2016 – vasárnapi útravaló