in

Érdekes karácsonyi lemezbemutatót tartanak Óbudán

Feledésbe merülő karácsonyi dalok szólalnak meg új hangszerelésben a Hangszersimogató Karácsony – Öröm hallik mindenfelől című albumon, amelyet december 17-én mutatnak be Óbudán – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

A szinte már feledésbe merülő régi karácsonyi dalokat Korzenszky Klára gyűjtötte össze és az ő tolmácsolásában hallhatja a közönség. A dalok hangszerelésekor a szövegekből indultak ki, így lett például a Pásztorok, keljünk fel egy ösztönző, életvidám dal – mondta el Bársony Bálint zenész, zeneszerző a műsorban.

A Hangszersimogató foglalkozást azért indították el 7 éve, mert arra gondoltak, hogy szükség van egy olyan felületre, ahol a gyerekek nyugodtan kipróbálhatják a hangszereket – fűzte hozzá.

A december 17-i eseményen az albumról 12-13 dal csendül fel, emellett közös zenélésen és éneklésen vehetnek részt az érdeklődők a 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központban.

Korzenszky Klára előadóművész, gyermekpszichológus kiemelte, hogy a magyar néphagyományban olyan fantasztikus népdalok és szokások kristályosodtak ki az évezredek alatt, amelyek mára szövegükkel és dallamvilágukkal is azt a harmóniát közvetítik, amire az embereknek szükségük van.

A Hangszersimogató tagjai Korzenszky Klára, a Makám együttes énekesnője, valamint Bársony Bálint és Zenekara.

– MTI –

Várjuk a véleményed!

Megnyílt a pozsonyi karácsonyi vásár

Advent 2016 – Számos program várja a látogatókat Győrben