Kinek mit jelent a karácsony? Erre a kérdésre kereste a választ az Új Dunántúli Napló 1993-ben. Az ismert énekes-zenész, Zorán vallott elmúlt idők karácsonyáról, az ünnep jelentőségéről, ősi titkok mai üzenetéről.
– Rendkívül fontos számomra a karácsony – mondta Sztevanovity Zorán. “– Én ugyanis hiszek abban: az ember úgy született, hogy a rítusok, a rituálék megtartották maguk jelentőségét, mert ezek nélkül szürkévé válna az életünk. Bármennyire is külsőségesek vagy külsőségesnek tűnnek, az ember érzi, valamilyen gesztusra szüksége van, hogy a környezete észrevegye: ki kit szeret, ki kinek fontos, kinek számít az, hogy őt szeretik. Már csak azért is szükség van az ünnepekre, hogy legalább néha kötelezve legyünk arra – ha másként nem, legalább ekkor – hogy érzelmeinket kifejezzük. Ha sokszor ezek a kötelezettségek amolyan pluszfeladatként is indulnak, az adott pillanatban mégiscsak valós érzelmekké változnak.
Azt kívánom magunknak, hogy próbáljunk valami módon felülkerekedni az emberi gyűlölködéseken, acsarkodásokon, pitiáner tyúkpereken. Az emberek ugyanis gyakran elfelejtik, hogy emberek. Ebből kellene már kilépni. Tudom, hogy ehhez idő kell, hiszen – ahogy mondani szokták – a forradalom sokszor megeszi a saját gyermekeit. Mi végül is egy ilyen forradalmi időszakban élünk; akármilyen csendesnek, vagy bársonyosnak is nevezik. Egy tény: hál Istennek vértelen volt az átmenet, s remélem, hogy így is marad. De a humanizmus mint örök és mindig győzedelmeskedő eszme, nagyon hiányzik nekem…” – mondta Zorán 23 évvel ezelőtt.
Zoránéknál ez a karácsonyi menü fontos része