in

Zorán családjában érdekesen indul a karácsonyi menü

Ritka percek selyemszalagja, régi zsebben maradt pénz, összebújás egy rossz álom után – Zorán egyik dalában így énekel az ünnepről. Neki persze könnyű – náluk egy évben kétszer van karácsony.

Az előadóval a nol.hu-n jelent meg interjú 2009-ben, íme a beszélgetés.

Gyermekként kerültél a szüleiddel Magyarországra – nyilván hoztátok a karácsonyi szokásokat is.
Igen, mindaddig, amíg nem magyar lányokat vettünk el feleségül, csak pravoszláv szokások szerint ünnepeltük a Karácsonyt. Később, ahogy egyre több szálon kötődtünk Magyarországhoz, az ünnepi rítusok is átalakultak kissé. Karácsonyfát sem állítottunk eleinte, hanem a tölgyfalevelekből készült „badnyak” és dió díszítette az asztalt. A folytonosságot azok a finom sütemények is jelentették, amelyeket csak karácsonykor ehettünk – akkor még nem értettük, hogy ezt év közben miért nem lehet, pedig olyan finomak! Felnőtt fejjel már tudom, hogy éppen ezek az egyediségek teszik ünnepé az ünnepet

Most te vagy a rangidős. Viszed tovább a hagyományokat?
A szorosan vett rítus édesapánk halála óta elmaradt, sem Dusán, sem én nem éreztük magunkat elég hitelesnek ehhez. Maradtak a együttlétek és a szerb karácsonyi menü.

Hová lett a gyermekkori áhitat?
Magamon is érzem, hogy egyre kevesebb időnk és alkalmunk van kifejezni az érzelmeinket, talán ezért is értékelődik fel minden ünnep. Lehetőséget kapunk arra, hogy a nagy rohanás közepette megálljunk egy pillanatra és figyelmünket azokra fordítsuk, akik igazán fontosak számunkra. Én szeretem az ünnepeket megelőző készülődést, a ráhangolódást is.

Nálatok sem egyszerű a család – hogy lehet leszervezni a karácsonyt?
Nálunk, a gyerekek legynagyobb örömére, kétszer van Karácsony! Először rendesen, ki-ki a maga családjával ünnepel, aztán másodszor január 6-án – az ortodox naptár szerint ez szintén december 24-e – édesanyánk Bartók Béla úti lakásában összejön az egész család.

A karácsonyi tolongással és bevásárlással hogy állsz?
Próbálom megkímélni magam az őrülettől, ami ilyenkor megszállja az embereket. Vagy jó előre beszerzem, amit kell, vagy az utolsó pillanatban, amikor már mindenki feladta. Feleségem lánya, Rozi már abba nőtt bele, hogy az az igazi ajándék, amit valaki rajzol, tákol, vagy hajtogat.
Ha más a rítus, biztosan más a menü is.
A karácsonyi ebéd, érdekes módon, egy édességgel, a „csesznicával” kezdődik. Ez 2-3 vékony réteslap közé helyezett, mazsolával dúsított cukrozott darált dióból készül, sok mézzel meglocsolva. Tepsiben, feldarabolva tálalják és az egyik sarkában pénzérmét rejtenek el. Aki a gyerekek közül ezt megtalálja, annak szerencsés évet jósolnak. A főétel legtöbbször valamilyen malac-, bárány- vagy kakassült. Mellé jön még a „prebranac”, egy tepsiben sült hagymás sóletféle, meg a roston sült halszeletek is. Nem hagyhatom ki a sorból a „zsito” nevű záró édességet sem, ami felerész megdarált főtt búzából, felerész dióból készül és szegfűszeggel fűszerezik.

Az ünnep szép és kegyetlen – felerősíti az érzelmeket, akár jók, akár rosszak.
A legnehezebb az egyedül élőknek. Ők tudják a legjobban, mit jelent ilyenkor magányosnak lenni. Gondoljunk rájuk is, amikor vidám családi körben átéljük az ünnep hangulatát.

Zoránéknál ez a karácsonyi menü fontos része

Várjuk a véleményed!
Karácsonyi betűtípusok, fontok

Karácsonyi betűtípusok, fontok

Zoránéknál ez a karácsonyi menü fontos része – recepttel