Az advent négy hete a várakozás és az ünnepre való lelki felkészülés időszaka – a családok, közösségek és egyének ilyenkor gyertyát gyújtanak, imát mondanak, befelé figyelnek, hogy a tél csendjében is megérezhessék a karácsony igazi üzenetét.

Mentovics Éva verse ebben a hangulatban született: finoman jeleníti meg a fagyos táj, a hűs szél, a gyertyaláng és az adventi imák meghitt atmoszféráját.

A költemény sorai bátorítanak arra, hogy a fény, a szeretet, a hit és a remény ünnepe legyen minden nap, miközben a családi asztal mellett, gyertyafényben az összetartozás, az együttérzés és a béke válnak az advent és a közelgő karácsony igazi zálogává.

Mentovics Éva: Advent

Álomport hintett a tájra a tél,
fenyvesek ágain hűs szél zenél,
hófelhőt bolyhoz fenn, későn, korán,
s átsuhan didergő falvak során.

Benéz a házakba, s mit lát vajon?
Gyertyafényt, ünnepi, szép asztalon,
parázsló kályhákat, s asztal felett
számtalan imára kulcsolt kezet,

szemekben sóvárgást, hitet, reményt,
várják a Megváltót, hogy indul felénk,
s megérint vidám és bús lelkeket,
hogy átír majd haragot a szeretet.

Suttogj most te is egy csendes imát,
kérd, tisztává válhasson majd a világ!
Koldusnak, szegénynek kérj új esélyt,
fázónak meleget, sötétben fényt,

hisz parányi remény még él bennetek,
betegnek gyógyulást, szebb életet,
gyáváknak acélos, bátor szívet,
megtévedt lelkeknek igaz hitet!

Hisz várjuk a megváltást, az újabb csodát,
a szeretet, megértés szép zálogát,
mert vágyjuk, hogy béke és boldogság
töltse be világunk minden zugát!