in

Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

Hirdetés
Hirdetés

Kézműves termékekkel és minőségi gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket péntektől a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.

Budapestet fesztiválkínálata teszi igazán vonzóvá, hiszen a kulturális rendezvénysorozatok mellett egész évben gasztronómiai és más jellegű fesztiválok várják a látogatókat – mondta el a karácsonyi vásár pénteki sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Mint kiemelte, a Vörösmarty téri rendezvényen kizárólag kézműves termékekkel találkozhat a vásárló; a kiállítókat szakmai zsűri választja ki szigorú minőségi követelmények alapján.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője hozzátette: a város téli turisztikai kínálatának fontos eleme a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amelyet évek óta Európa tíz legjobbja közé sorolnak.

A hivatalos megnyitó ünnepséget szombat délelőtt tartják, majd a vásár során 160 kulturális és családi program is várja a közönséget – közölte.

Novotny Antal, a Katlan Tóni fesztiválkonyhájának vezetője a vásár gasztronómiai kínálatáról szólva elmondta, elsősorban a hagyományos téli, karácsonyi ételek és italok bukkannak fel a standok étlapjain, de lesznek olyan újdonságok is, mint a málnapálinkás puncs vagy a meggyes forró sör.

A BFTK idén először könyvgyűjtést szervez a rászoruló fővárosi szociális intézmények részére a vásáron, amelyre nyolc karitatív szervezetet is meghívtak.

Újdonság, hogy a Belföldi Budapest Card tulajdonosai a MÁV járatain kedvezményesen utazhatnak a vásárra, és vehetnek igénybe számtalan kedvezményt a fővárosban.

A Budapesti Karácsonyi Vásár programjáról a http://budapestinfo.hu/hu/karacsonyi-vasar.html honlapon találhatók részletes információk.

– MTI –

 

Várjuk a véleményed!

Karácsonyi dekoráció – a LIDL segít

Fenyő Ünnep 2016 – jegyek, infok itt