Kosztolányi Dezső Karácsony című verse a magyar ünnepi líra egyik különleges remeke, mely finoman rajzolja meg az ünnep hangulatát, a család, az összetartozás, az emlékek és az áhítat pillanatait.
A költő képeiben a karácsonyi este meleg, bensőséges jelenetei elevenednek meg: az ezüst eső, a kályha zúgása, a fenyőfa illata, a közös étkezés, az ének, s mindezek mögött a távolban a tél zord, magányos csendje.
Kosztolányi műve egyszerre hív vissza a gyermekkor varázslatához és a felnőttélet emelkedett pillanataihoz, megmutatva: az ünnep igazi jelentése az együttlét, a szeretet és a béke mélyén rejlik. Ez a vers az év legmeghittebb óráihoz tökéletes lelki hátteret ad.
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Karácsony verse.
Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.
Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,
És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony..
