A Juhász Magda Erdei karácsony vers egy szívet melengető, meghitt karácsonyi történet, melynek főszereplői az erdő lakói. A költőnő soraiban a tél hidegében egymásra utalt állatok sorsát követhetjük, akik az ünnepi éjszakán reménnyel, összefogással és az emberi jóság erejével találnak békére és örömre.
A vers egyszerre meséli el a karácsony valódi csodáját – azt, hogy a szeretet, a közösség és a segítőkészség felemeli a legkisebbeket is. Az üzenet különösen aktuális a mai korban: mindannyian néha szükségünk van arra, hogy valaki megtaláljon, megszánjon, és együtt örülhessünk egy ünnepi pillanatban.
Juhász Magda Erdei karácsony
Karácsony éjjel
égnek a fények,
szívekben béke,
és új remények.
Őzike nézi,
üres a jászla,
lesz talán mégis
aki megszánja.
Mackó is dörmög,
üres a kamra,
pedig az ősszel
jól telerakta.
Róka is éhes,
nincs vacsorája,
de most az erdőt
ő sem vadássza.
A hideg télben,
ki segít rajtunk,
kis nyuszi reszket,
éhen ne haljunk.
Mókuska örvend:
– Fényeket látok,
jönnek már jönnek,
a jó barátok.
Kacajtól hangos,
most már az erdő,
siklik a szánkó,
csendül a csengő.
Telik a jászol,
telik a kamra,
hordja a falvak
apraja-nagyja.
A sok kis állat
örömmel látja,
hogy egész télen,
lesz vacsorája.
Boldog karácsony
szállt az erdőre,
és áldást hintett
az ünneplőkre.
