Összegyűjtöttünk néhány szerzeményt, amelyet gyermekeiddel együtt szavalhatsz. Olvassátok el közösen, és készüljetek a karácsonyra, az év legszebb ünnepére!
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
Íme a Karácsonyi versek kisiskolásoknak összeállításunk.
Weöres Sándor – Száncsengő
Éj-mélyből fölzengő
– Csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló
– Kop-kop-kop – nyolc patkó.
Nyolc patkó – kop-kop-kop –
Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
– Csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
Tél öblén halkan ring.
Gazdag Erzsi: Hull a hó
Hull a hó, hull a hó,
Mesebeli álom,
Télapó zúzmarát,
Fújdogál az ágon,
A kis nyúl didereg,
Megbújik a földön,
Nem baj, ha hull a hó,
Csak vadász ne jöjjön.
Parányi ökörszem,
Kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
Süt még nap a nyáron.
Aranyosi Ervin: Kezdődjék a Karácsony
Falu végén kicsi ház,
hófelhő rá havat ráz,
porcukorral szórja be
hófehér a teteje.
Erdő szélén nagy a hó,
ott éldegél Nagyanyó,
ott él vele Nagyapó,
náluk lenni csoda jó!
Havas úton száll a szán,
meg is érkezik talán.
Leugrál a sok gyerek,
hóbuckákon hempereg.
Majd kis lábuk odafut,
hova vezet csoda út.
Háznak nyílik ajtaja,
ott vár rájuk Nagyapa.
Ott vár rájuk Nagyanyó.
Csak amikor nagy a hó,
nehézzé lesz minden út,
amin a szán idefut.
Betódul a sok gyerek,
mind jókedvű, mind nevet,
osztoznak a kalácson,
kezdődjék a Karácsony!
Mentovics Éva: Mézeskalácsos kalandok
Mézest sütünk karácsonyra,
nagy segítség vagyok ám!
Én mérem a lisztet, mézet,
többit meg az anyukám.
Én leszek a cukrászmester,
ő pedig a segédem.
Felkötjük a kötényeket,
s hozzálátunk serényen.
Lisztfelhő száll, csöpög a méz,
hopp, lepottyan egy tojás!
Végigcsorog a szekrényen,
konyhakövön… de mókás!
Nézd, a többi kedvet kapott,
szalad sorra utána,
fiókokon átszökkenve,
egymás fölött bucskázva.
Apa ámul: – Hurrikán volt,
vagy egy nagyobb szélroham?
Mint a kertünk vihar után…
ez a konyha épp olyan!
Lisztfelhőből kerekedett
ez a csuda fergeteg,
mézeső hullt, s tojás-zápor
törte át a felleget.
Persze, tudom, formabontó,
fura látvány, nem vitás.
Nem is kezd így a sütéshez
rajtunk kívül senki más.
Nagyi mondta, s neki aztán
bizonyosan hihetek…
Úgy hírlik, hogy te is voltál
cukrászkodó kisgyerek.
Bár meglehet, hogy a kezdet
zűrös, vagyis rémes lett,
a tésztához való dolgok
nem a tálba érkeztek,
takarítok, mérek, gyúrok,
a formák meg sorjáznak…
s hidd el, este mézes illat
lengi be a szobákat.
Devecsery László: Angyal-manó
Volt egy angyal: picike,
teste, szárnya: kicsike.
Mi lehetett a neve?
Azt nem tudja senkise’!
Angyal-manó: így becézték,
még a széltől is megvédték;
de hiába cseperedett,
egy cseppet sem növekedett.
Az angyalnak mi a dolga?
A mi manónk azt gondolta:
karácsonykor örömszerző
feladata a legelső.
Jó gondolta, jól sejtette,
közeledett a szenteste.
Minden angyal messze szállott,
szebbé tették a világot.
– Viszek én is boldogságot,
örömosztó vidámságot!
Angyal-manó így tűnődött,
míg víg kedvvel készülődött.
Röppent erre, röppent arra,
nézett balra, nézett jobbra:
karácsonyfák tündököltek,
mit angyalok díszítettek.
Majdnem el is szomorodott,
ám valamit megpillantott:
faluszéli öreg házban
apró fenyő állt magában.
Odarepült, be is nézett,
sírást hallott, nem beszédet.
Kisgyermekek sírdogáltak,
hisz örömet nem találtak…
A szobában fa álldogál:
üde zöld, mely mégis kopár,
szomorúan, dísztelenül,
szegénységtől meztelenül…
– A kulcslyukon besurranok,
szerencse, hogy pici vagyok!
Amit mondott, meg is tette,
a szeretet röpítette.
Angyal-varázs, angyal-pálca,
angyal-csoda szállt a fára:
lett belőle karácsonyfa,
feldíszített karácsonyfa…
A fa alatt sok-sok játék,
örömhozó szép ajándék!
Énekszó szállt fel az égbe,
fel a havas messzeségbe.
Angyal-manó fürgén surrant,
ajtó résén el is illant…
Szíve megtelt boldogsággal,
örömszerző vidámsággal.
Magában meg gondolkodott:
– Milyen jó, hogy kicsi vagyok,
ügyesebb is, mint a nagyok!
