in

Karácsonyi halárak 2023 – bőséges lesz a halkínálat

Bőséges lesz a karácsonyi halkínálat. A csapadékos időjárás kedvezett a haltermelőknek, így az idén jobb eredményt értek el, mint az elmúlt évben – közölte Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) elnöke az MTI-vel.

A termelők az idén 10-12 százalékkal alacsonyabb áron értékestik a halat – mondta el Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A piacon, illetve az árusító helyeken a ponty fogyasztói ára kilogrammonként 1700-2500 forint, míg a harcsáé 4-6 ezer forint között alakul. Egy kilogramm süllő 7-8 ezer forintba kerül. A feldolgozott halat ennél magasabb áron kínálják.

Az üzletekben az import lazac is megtalálható, de a Ma-Hal mindenkit a magyarországi hal fogyasztására biztat. Egyik előnye, hogy “alacsonyabb az ökológiai lábnyoma, és sokkal szigorúbb az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés, mint a távoli országokból érkező halaknál” – fogalmazott Németh István.

Ismertetése szerint Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás – amelynek közel fele karácsonykor kerül az asztalra – 6,5-7 kilogramm, míg az európai uniós átlag 22-23 kilogramm. A tengerrel rendelkező országokban – Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában tradíciója van a halfogyasztásnak, ami jelentősen növeli az átlagfogyasztást – fejtette ki a Ma-Hal elnöke.

Magyarországon évente 22-24 ezer tonna étkezési pontyot termelnek. jelenleg tart az őszi halászati időszak, ezért még nincsenek összesített adatok, de a termelés mennyisége várhatóan 15-20 százalékkal meghaladja az előző évit.
Az idei csapadékellátás megfelelt a halgazdaságoknak. A dunántúli völgyzárógátas, valamint az alföldi körtöltéses tavak bőségesen kaptak vizet – mondta el Németh István.

Az ágazat eredményességét az idén az alacsonyabb takarmányárak is segítették. A tavalyi magas árakat a kormány és az Európai Unió krízistámogatással – hektáronként 101 ezer forinttal – kompenzálta – közölte a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Beszámolt arról is, hogy cége 30 millió forint értékben levegőztetőgépeket, szivattyúkat vásárolt. A termelés biztonságát növelő eszközök beszerzéséhez a Magyar Halászati Operatív Program 50 százalékos támogatást nyújtott.

A magyar tulajdonú Tógazda Halászati Zrt. 1800 hektáron, az ország 7 megyéjében mintegy 70-75 halastóban folytat halgazdálkodást. 2022-ben 1,3 milliárd forint árbevétel mellett közel 40 millió forint eredményt értek el. Az idén hasonló bevételre számítanak.

MTI

Várjuk a véleményed!

Megható karácsonyi mese: A három fa legendája

Még mindig a zselés szaloncukor a legkeresettebb