in

Karácsonyi halárak 2017 – információk itt

Karácsonyi halárak 2017 – Picit emelkedtek az árak.

Lesz elegendő magyar hal az év végi ünnepekre, sőt a kiegyensúlyozott belföldi kínálat mellett jelentős mennyiség jut exportra is  – mondta  az MTI-nek a  Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője.

Lévai Ferenc – aki egyben az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója is – közölte: az idei édesvízi haltermelés mintegy 19 ezer tonna lehet, további mintegy 4 ezer tonnát a magyar intenzív telepeken termeltek meg.

Magyarországon az alaphal a ponty, a teljes fogyasztás mintegy 80 százalékát adja. Az év végi ünnepekre már keresett a harcsa, a süllő és a pisztráng, azok a szálkamentes halak, amelyek fogyasztása évközben még elenyésző. Az év végén fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka.

A hal néhány százalékkal drágább, mint tavaly a nyári aszály és a magasabb gabonaárak miatt, az áremelkedés mértéke azonban nem éri el a 10 százalékot.

A szóvivő ugyanakkor jelezte, hogy a jövő évtől a fogyasztók által is érzékelhető, mintegy 15-17 százalékos árcsökkenés várható az áfacsökkentésnek (27-ről 5 százalékra) köszönhetően, ami az ágazat fehéredésére is jótékonyan hat majd. Hozzátette, hogy a belföldi halfogyasztás számításaik szerint várhatóan 10 százalék körül nő majd.

Magyarország évente mintegy 3500-4000 tonna halat, főként pontyot, busát, de élő csukát, harcsát és süllőt  exportál. A magyar halexport növekedésének alapvető oka, hogy Európa több országában olyan halbetegségek jelentek meg, amelyekkel nem tudnak megbirkózni a helyi állategészségügyi hatóságok. A piacon így relatív halhiány keletkezett. Ezek a betegségek Magyarországot elkerülték – jegyezte meg Lévai Ferenc.

Hal árak 2017 – A haltermelők bőséges halválasztékkal készülnek az ünnepekre

Bőséges halkínálattal készülnek a karácsonyra a haltermelők, a piaci árak viszont az elmúlt évhez képest kicsit emelkedtek – közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Németh István – aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója – elmondta: az élő pontyot a hazai piacon kilogrammonként 890-1200 forint közötti áron lehet megvásárolni, a tisztított filék, pontyszeletek pedig ennek kétszeresébe, háromszorosába kerülnek. Egy kilogramm tisztított harcsafilé ára az 5 ezer forintot is elérheti. Hozzátette, hogy alacsonyabb áron is lehet halat vásárolni: az élő busa és a kárász kilogrammonkénti ára 400-500 forint.

Az elmúlt évben az élő ponty kilogrammonkénti ára az ezer forintot sem haladta meg, míg a szálkamentes harcsa ára 2500-3000 forint között alakult – emlékeztetett Németh István.
Kifejtette: a kereskedelemben  az idén szinte minden faj – egyebek mellett ponty, busa, kárász, csuka, szürkeharcsa és afrikai harcsa – rendelkezésre áll. A vásárlók 80 százaléka a pontyot keresi, mivel ez elengedhetetlen alapanyaga a legnépszerűbb karácsonyi ételnek, a halászlének. A ponty mellett mind az élő, mind a feldolgozott, szálkamentes szürkeharcsára és az afrikai harcsára is nagy a kereslet. Vidéken népszerű a kárász és a busa is, amelyből ropogós, paprikás halszeletek kerülnek majd az ünnepi asztalra – fűzte hozzá Németh István.

Elmondása szerint az egy főre jutó éves hazai halfogyasztás növekvő tendenciát mutat: a magyar emberek évente átlagosan 6-6,5 kilogramm halat fogyasztanak, míg az 1990-es években a halfogyasztás a 3 kilogrammot sem érte el. Rámutatott: ugyanakkor Európában 23 kilogramm az egy főre jutó éves halfogyasztás átlaga, a világátlag pedig 16 kilogramm.
A magyarországi édesvízi hal 30-35 százaléka az adventi időszakban fogy el. Az összesen 26 480 hektáros halastavakban évente csaknem 20 ezer tonna halat termelnek, ebből 10-12 ezer tonna az étkezési hal, melynek döntő része – mintegy 10 ezer tonna – a ponty – ismertette a Mahal elnöke. Európában keresleti piac alakult ki az édesvízi haltermékekre, és egyre nagyobb az érdeklődés a kitűnő, magyar édesvízi halak iránt. Évente 3500 tonna édesvízi halat exportálnak, a kuriózumnak számító ragadozó halak (csuka, süllő) nagy részét Ausztriába, Németországba, Olaszországba szállítják – közölte.

Az ágazat édesvízi halakból származó éves árbevétele 12,5 milliárd forint volt, a termelés jövedelmezősége 4 százalék – ismertette Németh István.
Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében 2015 és 2020 között 16,5 milliárd forintot fordítanak ágazati fejlesztésekre, innovációra és beruházásokra.

Az 1700 hektáron gazdálkodó Tógazda Halászati Zrt. tavaly 900 millió forint árbevétel mellett 4 százalék eredményt ért el.

Íme a budapesti Haludvar árai

Élő ponty 1200 Ft/kg
Ponty szelet 2200 Ft/kg
Ponty fej 390 Ft/kg
Ponty farok 790 Ft/kg
Ponty farok (húsos) 950 Ft/kg
Ponty belsőség 4500 Ft/kg
Ponty filé 2400 Ft/kg
Élő harcsa 2700 Ft/kg
Harcsa szelet 4500 Ft/kg
Harcsa fej – farok 790 Ft/kg
Harcsa filé 4800 Ft/kg
Afrikai harcsa törzs 2200 Ft/kg
Afrikai harcsa filé 2700 Ft/kg
Élő kárász – keszeg 750 Ft/kg
Tisztított kárász – keszeg 990 Ft/kg
Élő busa 790 Ft/kg
Busa szelet 990 Ft/kg

Busa filé 1100 Ft/kg
Élő amúr 990 Ft/kg
Amúr szelet 1850 Ft/kg
Amúr filé 1950 Ft/kg
Élő törpeharcsa 1200 Ft/kg
Tisztított törpeharcsa 1500 Ft/kg
Csuka 2500 Ft/kg
Fogasfilé 4400 Ft/kg
Füstölt lazac 100gr 850 Ft/db
Garnéla rák 5200 Ft/kg
Gyufa tészta Bajai 500 gr 700 Ft/db
Halászlé fűszerkeverék 300 Ft/db
Halászlé kocka 700 Ft/db
Halászlé sűrítmény 300 Ft/db

Halpucolás (karácsony előtt nem elérhető) 300 Ft/db
Hekk 1290 Ft/kg
Lazac filé 6900 Ft/kg
Pangasius (naphal) filé 1500 Ft/kg
Pisztráng 2500 Ft/kg
Pisztráng filé 3400 Ft/kg
Füstölt pisztráng 4200 Ft/kg
Süllő 3600 Ft/kg
Tengeri hal filé 1500 Ft/kg
Vajhal filé 4500 Ft/kg
Vegyes halaprólék 550 Ft/kg

Hal árak Tesco

Friss, tisztított ponty 1 999Ft/kg
Friss busa szelet 1 369Ft/kg
Friss tisztított harcsa 2 599Ft/kgŰ
Tisztított friss amur 1 199Ft/kg

Hal árak a Metro áruházakban

A METRO halkínálata

A tengeri ételek szerelmesei (és azok, akik ellátják őket finomságokkal) most örülhetnek. A hozzájuk legközelebbi METRO áruházban a legszélesebb a friss hal kínálatot találhatják. A tengeri ételek frissek, megbízható minőségi forrásból származnak, és a szabványoknak megfelelően tároljuk őket. Ha a minőséget, és a széles választékot keresi – természetesen a megfizethető áron – akkor a METRO a megfelelő választás az Ön számára.

Hal árak a Metro áruházakban.

Hal árak az Auchanban

Több mint 30 féle hal a kínálatban

A karácsonyi szezonban több mint 30 fajta hal közül válogathatnak a vásárlók az Auchan áruházakban, a decemberi időszakban az éves mennyiség közel 40 százalékát értékesítik. A legtöbben a pontyot választják, ebből a halfajtából 210 000 kilogramm fölötti mennyiség fogy, míg a második legkeresettebb lazacból 60 000 kilogrammot vásárolnak a fogyasztók. Az áruházlánc tapasztalatai szerint a tengeri halakból előreláthatóan az átlagos havi eladott mennyiség négyszeresét értékesítik majd.

A vásárlók gyors és kényelmes kiszolgálása érdekében az ünnepeket megelőző időszakban külön pultnál értékesíti az élő pontyokat az áruházlánc, a frissesség biztosítása érdekében pedig folyamatos belső higiéniai és minőségügyi ellenőrzéseket tartanak, valamint a szállítmányok gyakoriságát is növelik. A karácsonyi készülődés megkönnyítése céljából a vállalat kínálatában az egyes termékek esetében már félkész és konyhakész termékek is megtalálhatóak, úgy mint az előfőzött, mártásban lévő kékkagyló vagy a tintahal nyárs, melyek gyors és praktikus megoldást kínálnak a háziasszonyoknak.

Halak az Auchanban – íme a kínálat

Várjuk a véleményed!

A Penny közleményt adott ki az ünnepi nyitva tartás kapcsán

Megható szavak! Íme Koncz Zsuzsa 2017-es karácsonyi üzenete