A karácsony különleges jelentést hordoz minden ember számára: egyszerre ünnep, lelkünk csendje, emlékezés és remény. József Attila „Karácsony” című verse ehhez az ünnepi pillanathoz varázsol új magasságokat – egyszerre érezni benne a tél fagyos ölelését és a hit, az újjászületés melegét.
Ebben a költeményben nincsenek díszek, csillogás, csak a mindennapi emberek, a családi otthonok, a reményt adó szeretet és a költői bölcsesség: az ünnep valódi lángját nem a fenyő, hanem a közös emberi hit és a befogadás kelti életre, minden ablak mögött.
A vers sorai az egész város, az emberi szívek, sőt, a természet csendes ünnepi áhitatát járják körül – ahogy a rügy fakad, a lélekben láng születik, így lesz a karácsony igazán emberi és örök üzenet. József Attila mély, egyszerű és tiszta szavai minden évben segítenek újraértelmezni a karácsony értelmét: a szeretet, az összetartozás, a hit ma is melegséget adhat mindannyiunknak.
Jöjjön József Attila: Karácsony verse.
Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
