“Kaszóba tegnap bepöfögött a Karácsony. Jelképesen, meg úgy igazából is, mert Hofi Géza, a népszerű parodista útjára indította Karácsony névre keresztelt gőzmozdonyt, a Kaszó Erdőgazdaság Rt erdei kisvasútjának legújabb szerzeményét.” – írta a Fehér Megyei Hírlap 1997-ben.
Új kitüntetést is alapítottak 1997-ben. A Kaszó aranyérmet azoknak adományozzák, akik sokat tettek a település megismertetéséért. Ezt az idén Hofi Géza színművész, Janza Károly helyettes államtitkár és Juhász Gábor ezredes, a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője kapta. Hofi Gézának kedvtelése a vadászat, gyakori vendég Kaszóban.
– Sokat jelent nekem Kaszó, mert barátaim vannak itt, mert nyugalomra találok az erdőben. Az emberek a szemembe néznek, amikor velük beszélek, s nem döfnek belém hátulról…
Hofi szereti Kaszót, és Hofit is szeretik Kaszóban. Amikor megjelenik, mindenki gurul a nevetéstől. Nevettet, mert tudja: erre is szükség van. Esztendeje díjat alapított: az a vadász kapja, aki a szakmai megmérettetésben a legkiválóbb. Egy évvel korábban 1996-ban Pitonyák József, 1997-ben Tímár József részesült a Hofi-díjban.
Hofi vállalta, hogy útjára indítja a kisvasút új büszkeségét a gőzmozdonyt, amelyet 1943- ban gyártottak Resicán és most sikerült megvásárolni az erdő- gazdaságnak.
A Karácsony névre keresztelt gőzmozdony vezérlőállásába Hofit Somogyország idei szépe, Horváth Andrea kísérte. A nagy nevettető bepréselte magát, meghúzta a gőzsíp karját, s elindította a kisvasút szerelvényét.
Mondja, örült, hogy a kicsi, de híres faluban intésére indulhatott el egy új fejezet.