Az ünnep előtti napokban valami észrevétlenül megváltozik körülöttünk: a város tereit, az ablakokat, de még az emberek arcát is megtölti a várakozás csendes, meghitt izgalma.
Andók Veronika „Karácsony előtt” című verse pontosan ezt a hangulatot ragadja meg – azt az örök pillanatot, amikor a havas vagy akár sáros táj sem tudja elvenni a fény, a szeretet jelentőségét az ünnepi készülődésben. A vers minden sora a gyermekkor emlékeit, a titokzatos adventi rituálékat, a felnőttek és a kisgyermekek lelkesültségét, a közös várakozás meghittségét idézi fel.
A karácsony előtti varázs minden apró részletben fellelhető: a padláson pihenő szánkóban, a reggeltől álló fenyőfában és a gyertyák fényében; ilyenkor mindenki kicsit jobban figyel a másikra, elmosolyodik, és újra felfedezi az ünnep valódi csodáját – azt a bizonyos „szeretetet, ami a szívekben jár”.
Íme egy újabb karácsonyi vers – jöjjön Andók Veronika: Karácsony előtt.
Andók Veronika: Karácsony előtt
Olvad az első hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltől fenyőfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.
Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.
A faluban száncsengő hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.
Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az első hó, minden csupa sár,
A szeretet mostmár a szívekben jár.
