A fehér karácsony esélye 2018-ban

Fehér lesz a karácsony 2018-ban?: Íme az információk

Hirdetés

Fehér karácsony alatt azt az időjárási helyzetet értjük, melynek során december 24-én este több magyar nagyvárosban is hóréteg mérhető.

Az ünnep közeledtével már hetekkel vagy hónapokkal előre felteszik a meteorológusoknak a kérdést, hogy fehér lesz-e karácsony. A meteorológiai szolgálat kiemelte, hogy “a tudomány ugyan folyamatosan fejlődik, ennek ellenére megbízható, szakmai szempontból alátámasztott számításokkal sem lehet 7-10 napnál hosszabb időtartamra előre jelezni az időjárást”. – közölték 2016-ban.

A meteorológiai statisztikák alapján a fehér karácsony egyáltalán nem általános Magyarországon – jegyezték meg. Csak a budapesti adatsorokat nézve is, átlagosan nagyjából minden harmadik karácsonykor van az ünnep legalább egyik napján mérhető hótakaró. Még rosszabb az arány, ha olyan karácsonyt keresünk, amikor az ünnep mindhárom napja havas; erre átlagosan ötévente kerül sor – írták.

Az elmúlt száz évben Budapesten mindössze 15 alkalom volt, amikor Budapesten az ünnep mindhárom napján legalább 5 centiméteres volt a hóréteg. A főváros “leghavasabb” karácsonya 1935-ben volt. Akkor ugyanis 30 centiméteres hóréteggel indult az ünnep, és a végére is mindössze 5 centimétert olvadt a hótakaró.

Csökken a fehér karácsony esélye

Már a huszadik században is érzékelhető volt, hogy a fehér karácsony valószínűsége folyamatosan csökken az északi féltekén.

A meteorológusok szerint ez a tendencia nem fog megfordulni, 2100-ra még a jelenleginél is ritkább lehet a fehér karácsony a klímaváltozás miatt.

Ha valaki most azt mondaná, hogy december 24-én hó fog szállingózni, vagy havas lesz a táj, az sokkal inkább vágyai kifejezése lenne, mintsem tudomány.

Nézzük meg az elmúlt évek statisztikáit. Ezek pedig azt mutatják, hogy a december elején mért viszonylagos hideget a hónap közepén melegedés váltja fel. Tavaly például egész tavaszias volt az idő karácsony táján, a déli országrészben 15 fokot is mértek.

Nem árulunk el nagy titkot , ha azt mondjuk, fehér karácsonyhoz két tényezőnek kell egyszerre fennállnia: hideg és csapadék. Előbbit azért lehet árnyalni. Fagypont alatti hőmérséklet szükséges a körülbelül 1500 méteres vagy a feletti magasságban, ahol a csapadék képződik, és nulla fok alatt kell lennie a talajig vezető légrétegeknek is. A földfelszín esetében már tehetünk némi engedményt.

Hirdetés

Ha ugyanis ott enyhe pluszt mérünk, attól még a hó megmaradhat, ez a hóember építése szempontjából ideális “tapadó” hó, ami csikorog a lábunk alatt. Amennyiben a talajon is fagypont alatti a hőmérséklet, az úgynevezett porhóval találkozunk, amit a szél könnyen felkap, megkeserítve a közlekedést például. Ami a csapadékot illeti, Magyarországon egyébként is szárazak a telek, az előzőben pedig még az átlagnál is kevesebb hullott.

A kedvezőtlen statisztikák miatt még nem kell lemondanunk az idei fehér karácsonyról. Minden a 24-ét megelőző napokban fog eldőlni. Ha a felső légköri helyzet úgy alakul, hogy észak felől érkezik Magyarország fölé hideg levegő, ami ráadásul megfelelő mennyiségű nedvességet is hordoz, nagy esélye van havazásnak. Ha viszont a Földközi tenger felől déli, meleg légréteg áramlik fölénk, akár a tavalyihoz hasonló komoly pluszokat is mérhetünk.

Ha Katalin….

A régi öregek megfigyelései igencsak helyén valóak voltak, sőt a mai napig megállják a helyüket. Így csöppet sem véletlen, ma is aktuális a mondás, mi szerint: Ha Katalin kopog, karácsony locsog. Nos, Katalin napján, november 25-én bőven fagypont fölé emelkedik a hőmérők higanyszála. Már pedig mindez igencsak jó hír a karácsonyi időjárásra előretekintve.

Utoljára 2012-ben volt némi hó

Az utóbbi bő fél évszázadban 1963 karácsonyán volt a legvastagabb, mintegy 30 centis hótakaró itthon. Az új évezredben pedig ez volt a helyzet:

2001 Volt, ahol megmaradt egy kis hó, de karácsonykor nem havazott.
2002 Havazott szenteste.
2003–2008 Volt hó az ünnepen.
2009 Karácsonyra pont vége lett a havazásnak, így nem volt fehér.
2010 December 25-én havazott.
2011 Nyugaton csupán eső esett az ünnepekkor, a Duna–Tisza közén havazott.
2012 Csak korábbról maradt némi hó karácsonyra, az ünnepekkor északon szállingózott kicsit.
2013–17 Egyáltalán nem havazott az ünnepek környékén.

Fehér lesz a karácsony?

Egyenlőre úgy tűnik nem

4-5 fok valószínű az ünnepi időszakban.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a karácsonyi időszakban sem fordul (sokkal) hidegebbre az időjárás, sőt: az ünnepi héten 4-5 fok várható az Időkép friss előrejelzései szerint.

Csapadék azonban így is valószínű, de maximum eső, karácsony első napján pedig főleg havas eső okozhat majd gondot. Hideg viszont akkor sem lesz. – irja a hvg.hu.

Ennél valamivel jobbak a kilátásaink a fehér karácsonyra az AccuWeather szerint.

Ők is borult, felhős decembert várnak Fehérvárra és környékére, helyenként záporokkal és havas esővel. Igazi hóra szerintük leginkább december 21-én van némi esély: arra a péntekre havazást, esőt, jeget vagy havas esőt jósolnak. A lényeg az, hogy valami esni fog ezen a napon. Ezzel szemben december 24-re felhős időre számíthatunk, ahogy egy nappal későbbre is. Egyedül december 26-án van esély némi havas esőre a portál szerint. – írja az fmc.hu

Az egyik portál tehát többnyire ködöt, a másik felhős időt jósol esetleges havas esővel. Most akkor kinek higgyünk? Egy székesfehérvári amatőr meteorológus szerint leginkább egyiknek se. Úgy gondolja, hogy manapság nagy biztonsággal maximum 3-5 napra lehet időjárást előre jelezni.

– Bármely ezen időtávnál hosszabb előrejelzéseket közlő alkalmazást jelentős fenntartással kell kezelni – mondta Bán Balázs. – Minél nagyobb az időtáv, annál nagyobb a bizonytalanság. Vannak olyan időjárási helyzetek, mint például az erős magasnyomású képződmények, azaz anticiklonok, amelyek fennállásuk esetén akár hosszabb időre, 1-2 hétre is megtelepedhetnek például térségünk felett. Ilyenkor ez a 3-5 nap biztonságos előrejelzés akár egy-másfél hétre is nőhet, mivel ez eseménytelen, nyugodt, csendes, csapadékmentes időjárást jelent. Ha viszont ciklonok és azok frontjai uralják egy adott térség időjárását, akkor gyakorlatilag még pár órára előre sem könnyű az előrejelzés. Ilyenkor télen hatványozottan igaz ez. Főleg, ha 0 fok környékén táncol a várható hőmérséklet, akkor a halmazállapot is erősen kérdéses. – írja az fmc.hu.

Cikkünk fríssítve: 2018.12.12

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
Hirdetés
karacsonyitipp.com

Watch Dragon ball super