A magyar háztartásokban többnyire a halászlé és a rántott hal a karácsonyi menü része, amihez jellemzően pontyot választanak a vásárlók.
A halfogyasztás népszerűsítése a célja a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkársága által folytatott Kapj rá! kampánynak, amely a halételek sokféleségét is szeretné ismertebbé tenni a magyar lakosság körében.
A helyettes államtitkárság szerdai közleménye szerint európai viszonylatban még mindig a magyar lakosság fogyasztja a legkevesebb halat, karácsonykor azonban a háztartások többségében halétel kerül az asztalra. A felmérések szerint az évente néhány alkalommal halat fogyasztók 30,5 százaléka, az évente egyszer halat fogyasztóknak pedig a 37,8 százaléka köti a halfogyasztást valamilyen kiemelt alkalomhoz, jellemzően a karácsonyhoz.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatbázisa szerint a fogyasztók legtöbbször piacokon és áruházláncokban szerzik be az ételek elkészítéséhez szükséges halat. A fővárosi piacokon átlagosan 1700 forint körül kapható a pontyszelet kilója, ez lényegében megegyezik a tavaly év végi árakkal.
Az áruházak közül három nagy lánc árait összevetve minimális az emelkedés, a pontyszelet átlagos ára idén 1860 forint körül van, 10 százalékkal magasabb a tavaly év véginél.
Öt vidéki nagyváros árait összehasonlítva a pontyszelet ára 1850 forint körül alakul, a fővárosi piacokhoz hasonlóan itt is stagnálás tapasztalható.
A busa olcsóbb a pontynál, a budapesti piacokon és a szupermarketekben 1000 forint alatt, míg vidéken 1100 forint körül kapható. A hazai vevők azonban kevésbé kedvelik ezt a halfajtát, mert bonyolultabb konyhatechnikai eljárások szükségesek ahhoz, hogy ízletes ételt készítsenek belőle.
A másik közkedvelt hal az afrikai harcsafilé, amelynek ára novemberben a budapesti piacokon 2700-2800 forint körül alakult, az előző év végi árakkal összehasonlítva nem volt változás. A szuper- és hipermarketekben a tavalyi év végéhez hasonlóan nagyjából 2100 forint volt az ára, a vidéki nagyvárosokban pedig tavaly és az idén is mintegy 2580 forintért kapható.
Egyre szélesebb körben terjed a lazacfilé is, de a hazai halfajokkal összevetve ezt a halfajtát már kevesebben engedhetik meg maguknak.
– MTI –