in

Karácsonyi halárak 2015 – információk itt

Karácsonyi halárak 2015 – nem lesz áremelkedés.

Idén sem kell áremelkedésre számítani a halárusoknál karácsonykor. A tógazdaságokban már elkezdték kifogni a halakat, hogy azokat a boltokba szállítsák.- közölte kapospont.

Főként pontyot, süllőt, csukát és harcsát halásznak ilyenkor.

Többségük pedig külföldre kerül. Magyarországon ugyanis még továbbra is rendkívül kevesen esznek halat. Az éves mennyiség döntő része ilyenkor, a karácsonyi időszakban fogy.

Az elmúlt évben a ponty kilogrammonként 800-1000 forintba került, a ragadozó halak (harcsa, csuka, süllő) kilogrammonként 1500-3000 forint közötti áron kerültek forgalomba, de a növényevő halakat (kárász, busa) kilónként már 600-700 forintért is meg lehet vásárolni.

Olcsóbb nem lesz a hal

Javában tart a karácsonyi lehalászás a Hortobágyi Halgazdaságnál is, a legtöbb halat – éves termelésének egyharmadát – decemberben értékesíti a társaság.

A legnagyobb mennyiségben most is pontyot vásárolnak a hazai fogyasztók, de jut az ünnepi asztalra busa, amur és harcsa is. Az árakról Kovács Gergely, a halgazdaság kereskedelmi igazgatója azt mondta, hogy azok továbbra is – legalább öt-hat éve – stagnálnak, a piac idén sem nőtt. Olcsóbb nem lesz a hal, de drágább sem. A cég árbevétele mindenesetre várhatóan nőni fog, mert több halat neveltek, mint korábban – tette hozzá a Hajnal-táj című műsorban.

Arról is beszélt, hogy a statisztikák szerint ugyan nőtt a halfogyasztás Magyarországon, de szerinte ez csak annak köszönhető, hogy mostanában már élő hal súlyára számolják az adatot, ahogyan ezt egyébként külföldön is teszik. Tavaly a megevett hal mennyisége fejenként 4,6 kiló volt Magyarországon. Ez a mennyiség elég nagy arányban tengeri halakból áll, amelyek általában jobban feldolgozottak, mint az édesvízi halak, konyhakészen kaphatók. Mivel ezek használata kényelmesebb – az emberek nem nagyon szeretnek már otthon halat pucolni –, a piac ebbe az irányba mozdul. A halgazdaság próbálja követni az igényeket, a haltermelésüknek majdnem a felét már feldolgozott formában értékesítik.

Várjuk a véleményed!

Fehérvári Advent 2015: színes programok a kínálat

Jön a fehér karácsony – Karácsonyi dalok a régi időkből