in

1988-ban ezek voltak a karácsonyi televíziós műsorok

Kellemes szórakozást, változatos programot kínált a karácsonyi ünnepek idejére 1988-ban a televízió műsora.

Íme az MTI 1988-as híradása.

A képernyő délelőtt és kora délután – immár hagyományosan – a gyermekeké és a fiatal korosztályé lesz: bábfilmek, mesejátékok és izgalmas kalandfilmek közül választhatnak kedvükre valót. December 24-én például a Mark Twain regényéből készült Élet a Mississippin című amerikai filmet, valamint az Arany László népmeséinek felhasználásával írt Kiskirályfi és a róka című bábjátékot láthatják.

December 25-én délelőtt a Banyatanya című színpadi játék felvételét közvetítik a Mikroszkóp Színpadról, délután Az utolsó mohikán című amerikai című filmet vetítik, karácsony másnapján pedig Török Sándor regényének ismert szereplői – Kököjszi és Bobojsza – szórakoztatják a kicsinyeket. Szokássá vált, hogy karácsonykor sugározzák a Három kívánság című összeállítást, s igazi karácsonyi gyermekműsornak ígérkezik a Titiri című bethlehemes bábjáték is, amely a korabeli hordozható bábszínházról kapta nevét: ezen elevenedik meg a karácsonyi ünnepkör meséje.

Az ünnep sajátos hangulatát idézi majd a Karácsonyi dalok Európából című válogatás, amelyben az Osztrák Televízió kezdeményezésére tíz ország televíziósai fogtak össze, hogy népeik legszebb karácsonyi dalait gyűjtsék össze, népszerű gyermekkórusaik előadásában. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szól majd Móra Ferenc ismert meséjének, A didergő királynak az operaváltozata.

A cikkünk folytatódik – KLIKK.

[nextpage title=”A cikkünk folytatódik – KLIKK.”]

A zenei kínálatban lesz továbbá a margitszigeti Pillangó kisasszony előadásáról készült keresztmetszet, Kincses Veronikával a címszerepben, valamint a szeptemberi Mátyás templombeli Monteverdi hangverseny felvétele.

A zene és tánc kedvelői számára igazi csemegének ígérkezik az Álmok ura című balettfilm, amely a Győri Balett egyik legújabb produkciójának, a Diótörő zenéjére írt balettnek a televíziós változata lesz. A képzőművészet iránt érdeklődők a későgótikus magyarországi festészet egyik legszebb emlékét, M. S. Mester Ave Maria című főművét ismerhetik meg közelebbről egy kétrészes dokumentumfilm segítségével.

A magyar irodalom klasszikus darabjából, Tamási Áron utolsó, balladisztikus szépségű novellájából, a Gyökér és vadvirágból készült a karácsony első napján este látható tévéfilm, s ugyancsak magyar irodalmi alapanyagból, Bíró Lajos munkájából forgatták a Rablólovag című másnap esti tévéjátékot. A külföldi játékfilmek kedvelői december 24-én késő este A Cirkusz világa című 1964-es amerikai produkciót nézhetik meg, amelyben olyan világhírű szereplők játszanak, mint Claudia Cardinale és Rita Hayworth.

(MTI)

Várjuk a véleményed!

Felháborító! Elrejtette a karácsonyi lapokat a postás

“Ez csodálatos dolog” – Csűrös Karola karácsonyi üzenete