in

Vastag Csaba számára fontos a jótékonykodás

Az énekes a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásárának az arca

A népszerű művész idén végre szeretne több időt tölteni a családjával karácsonykor, egyelőre a nagybácsi-szerepben éli ki magát. Folyton dolgozik, jótékonyságra mégis mindig jut ideje. Ezért döntött úgy, hogy ő maga is részt vesz zenekarával együtt a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásárán, december 3-án, a Millenáris „D” épületében.

Csaba a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásárának kiemelt fellépője, hiszen lényegesnek tartja, hogy rendszeresen segítsen a rászorulókon.

– A jótékonykodás nemcsak nekem kell, hogy fontos legyen, hanem mindenkinek. A társadalom működését úgy képzelem el, hogy ha az ember kap valamit, akkor adjon is vissza belőle. Amikor Budapestre költöztem, kezdetben kimondottan nehéz körülmények között éltem. Nagyon sokat dolgoztam, de szükségem volt egy olyan baráti közegre, ahol előremutató, kreatív társak vettek körül. Többnyire gyerekeknek, fiataloknak szoktam segíteni a saját alapítványommal. A koraszülöttek ügye pedig, amelyre a vásáron gyűjtenek, nagyon fontos. A gyerekeknek nekünk kell segítenünk, mert ők nem tudnak magukért kiállni. Ez által visszaadunk a társadalomba, hiszen előzőleg mi is kaptunk. Véleményem szerint ettől fejlődhet, több és jobb lehet minden. A családban nem, a tágabb környezetben biztosan vannak koraszülöttek, mert a mai világban ez egyáltalán nem olyan ritka dolog. Az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztam, sokat voltam külföldön és a zenekarral is rengeteget utaztunk a koncertturnékon.

Az énekes számára az évnek semmilyen szakasza nem szól a pihenésről, sokat koncerteznek a zenekarral, minden napra esik egy próba, egy program, akár hétköznap van, akár hétvége.

– Természetesen nekem is kiemelt fontosságú az évnek ez a szaka. Az elmúlt években a családi karácsony többnyire egynapos volt, 24-re korlátozódott. Akkor tudtunk csak hazamenni, és együtt lenni mindannyian, viszont ebben az évben igyekszünk ezt többnapossá tenni. Közösen főzzük az ünnepi vacsorát, és közösen fogyasztjuk el, ez a legfontosabb szertartás nálunk karácsonykor. Mindenkinek megvan a specialitása. Mi az öcséimmel az előkészületekben vagyunk a legjobbak. Mivel apukámnak a halászlé az egyik specialitása, badarság lenne, ha elvennénk tőle ezt a feladatot. Bár én is nagyon szeretek főzni, de nem a karácsonyi menüben vagyok jó. Ahhoz nagyon értek, hogy mindenből csináljak valamit, meglepő alapanyagokból meglepő végeredmény jön ki. Sokat laktam olyan körülmények között, hogy hasznosítani kellett mindent, úgyhogy ebben jó vagyok – mosolygott Csaba.

Családi hangulat, örömteli, meghitt várakozás és jótékony segítség – a Családszervezetek II. Jótékonysági Adventi Vásárának jellemzői ezek. Magyarországon eddig még példátlan összefogásról tanúskodik e nem mindennapi esemény, hiszen több mint ötven családokat segítő civil szervezet, továbbá számos cég és magánszemély együttes erővel fogott össze egy nemes célért. Idén a vásár teljes bevétele a Melletted a helyem Egyesület segítségével a koraszülöttek és családjaik megsegítését szolgálja. A hagyományteremtő rendezvényre a tavalyi nagy sikerre való tekintettel másodszor kerül sor december 3-án, ezúttal a Millenáris „D” épületében.

A karácsonyi időszak nyitányaként, advent első vasárnapján a Fiatal Családosok Klubja és az EMMI közösen szervezi a II. Családszervezetek Jótékonysági Adventi Vásárát, amely az összefogás és az ünnep jegyében, meghitt családi légkörben zajlik – közösen, egy célért. A Millenáris „D” épülete ad otthont e nemes rendezvénynek, amelynek fővédnöke idén is Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki ezúttal saját maga szintén készít, és árul majd adventi koszorúkat. A jótékonysági vásár felkért díszvendége Balog Zoltán, miniszter úr és Novák Katalin, családügyi államtitkár asszony.

Illusztris vendégek, neves közéleti szereplők is a vásár mellé álltak.

A nap ceremóniamesterei: Horváth Lili, Jászai Mari díjas színésznő valamint Tordai István, műsorvezető. A sztárfellépők pedig Vastag Csaba, Tabáni István, de számos népszerű gyermekzenekar és fellépő gondoskodik a családok szórakozásáról.

A 2017-es, idei Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági vásár célja, hogy a koraszülötteket és családjaikat támogassa. A FICSAK fontosnak tartja, hogy a korábban érkezett kisbabák és családjaik a megfelelő támogatásban részesüljenek, és a Melletted a helyem Egyesülettel közösen valódi segítséget kívánnak nyújtani számukra. A vásár teljes bevételét felajánlva olyan eszközöket vásárolnak, melyekkel a picik anyatejes táplálását segíthetik.

Az Adventi Jótékonysági vásár egyben egy jó hangulatú, szórakoztató ünnepi rendezvény is, koncertekkel, gyermekprogramokkal, kézműves ajándékokkal, karácsonyi hangulattal.

Várjuk a véleményed!

Karácsonyi nagykoncertre készül Gájer Bálint – jegyvásárlás itt

MikulásGyár 2017

Mikulásgyár Budapesten 2017: infok, programok