in

Omega karácsony 2016 – infok, jegyek itt

Tavaly első alkalommal, hagyományteremtés szándékával megrendezett, óriási népszerűségnek örvendő adventi programsorozatunkat idén is szeretnénk megvalósítani, egy kicsit nagyobb léptékű formában, a Várkert Bazárban és az előtte található Ybl Miklós téren.

A november 26. és december 18. közötti időszakban számos program várja majd a karácsonyi hangulat és készülődés jegyében a kilátogatókat.  Valamennyi korosztály számára tartogat különlegességeket az esemény.

A kicsiknek kézműves foglalkozás, gyermekjátszó, táncház, interaktív gyerekműsorok. A késődélutáni, esti szórakoztatásról hazánk kiemelkedő művészei, társulatai gondoskodnak, többek között Miklósa Erika és a Magyar Virtuózok zenekar, az Omega, a Nemzeti Táncszínház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

Az Omega karácsonyra december 18-án kerül sora Várkert Bazárban.

Jegyek itt

Az Omega Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rock együttes története során széles tömegeket mozgatott meg itthon és külföldön egyaránt.

A koncerten a legnépszerűbb slágerek mellett felcsendülnek ünnepi dalok, sajátos hangszerelésben, a karácsonyi készülődés jegyében.

Várjuk a véleményed!

Megható válaszok! Így készülnek a karácsonyra az X-Faktorosok

Advent Várkert Bazár 2016: programok, fellépők