in

Mikor van aranyvasárnap 2017-ben? Íme a válasz

Mikor van aranyvasárnap 2017-ben? Íme a válasz.

Advent negyedik vasárnapja, azaz karácsony előtti utolsó vasárnap az aranyvasárnap nevet viseli, ami idén december 24-én lesz. Ez a napon már minden gyertya ragyog az adventi koszorún.

A negyedik gyertya színe általában különbözik a többitől, a hagyomány szerint lila. Ennek a gyertyának a jelentése: öröm.

Aranyvasárnap a néphitben

A néphit az aranyvasárnapot mágikus tulajdonságokkal ruházta föl: akik ezeken a napokon születnek, jövőbe látók, de rövid életűek lesznek; az e napokon gyűjtött füvek gyógyító hatásúak. Az ádventi aranyvasárnap mintájára a 3. vasárnapot ezüst-, a másodikat réz-, az elsőt vasvasárnapnak nevezték.

Aranyvasárnap 2017 a boltokban

2017-ben december 24. vasárnapra esik, így megoszlanak a kereskedők, ki mikor hivatkozik a nyitva tartásban az aranyvasárnapra: december 17-én vagy 24-én.

A bronz-, ezüst-, aranyhétvégék jelentősége az volt régen, hogy ezen a napon akkor is szinte minden bolt kinyitott, amikor még nem volt vasárnapi nyitva tartás. A kilencvenes évek vasárnapi nyitáshullámában már az egyébként zárva tartók is kinyitottak.

Jogszabály erről semmit sem mond, a karácsonyi nyitvatartásról is csak annyit, hogy december 24-én legkésőbb 14 órakor be kell zárni, 25-én és 26-án is – kevés kivétellel – zárva kell tartani.

Az aranyvasárnap a hagyományok alapján a decemberi ünnepi bevásárlás csúcsa, bár könnyen lehet, hogy a fekete péntek egyes áruházakban már lekörözte az arany vasárnapot.

A Kaláka aranyvasárnap duplázik

Az egyik kiemelkedő esemény a MOM Parkban hagyományosan aranyvasárnap délelőtt lesz, az Óbudai Adventen pedig aranyvasárnap este gyertyagyújtáskor játszanak a főtéren. “Ezek nagyon meleg hangulatú délelőttök, estek, és teljesen generációfüggetlenek, ahogy maga az ünnep is az” – mesélte a Kaláka együttes vezetője.

Íme egy 2014-es vasárnapi útravaló – advent negyedik vasárnapjára.

Várjuk a véleményed!

Meglepetésvendég is lesz Pál Dénes karácsonyi koncertjén

Peller Károly karácsonyi albuma ingyen meghallgatható