Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

Karácsony 2017 | 2017-09-23

Scroll to top

Top

Megnyílt a Karácsonyi Vásár 2015 a Vörösmarty téren

Megnyílt a Karácsonyi Vásár 2015 a Vörösmarty téren

2015. november 13-án ünnepélyes keretek között megnyílt a Budapesti Adventi- és karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren, ezzel kezdetét vette a Téli Fesztivál a fővárosban.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) által szervezett Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár idén, az előző évekhez képest, korábban nyílt meg.

Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője vásárnyitó köszöntőjében elmondta: Talán meglepő, hogy idén korábban nyílnak az adventi vásárok – a Vörösmarty téren mától várják az árusok a látogatókat, a Városháza parkban jövő szombaton, november 21-én, a Bazilika előtt pedig november 27-éngyúlnak ki a fények. A vásárok korai nyitása egyrészt a nemzetközi trendekhez hasonlóan a budapesti karácsonyi vásárok esetében is szükséges lépés, az utazási kedv generálása és a magas színvonalú kézműves termékek gazdag kínálata indokolja. A Vörösmarty téren a hagyományokhoz híven kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékek vásárával, ünnepi műsorokkal és koncertekkel készülnek, a Városháza parkba elsősorban a fiatalabb generáció tagjainak szerveznek ünnepi programokat, a bazilikánál pedig fényfestéssel és korcsolyapályával is készülnek a szervezők – folytatta a BFTK ügyvezetője.

Bán Teodóra beszédében kiemelte: nagyon fontos a turisztikai szakma összefogása. A 2015. évi téli turisztikai szezonban a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) innovatív fejlesztéssel csatlakozott – a Magyar Turizmus Zrt-vel kötött stratégiai együttműködés keretében – a Budapest Winter Invitation akcióhoz. A BFTK főként kulturális élményekkel, múzeumok bevonásával, ingyenes vezetett városi sétákkal járul hozzá a vendégek kényeztetéséhez, mindezt új fejlesztésével a BWI Budapest Card-al.

Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta: „Fontos hangsúlyozni: az adventi vásárok jelentősége a turisztikai marketing számára is megkérdőjelezhetetlen. A karácsonyi ünnepre alapozott termékfejlesztés kiterjesztheti egy úti cél időbeli vonzerejét, azaz hozzájárulhat ahhoz, hogy az eredetileg „szezonon kívüli” időszak turisztikai szezonná váljon. Egyre felértékelődik az öt érzékszervre ható marketing jelentősége is, amely lehetőséget nyújt egy bensőségesebb és személyesebb kapcsolat kialakítására a látogatókkal, akiknek valódi élményekben van részük. Az adventi vásároknak pedig semmi máshoz nem hasonlítható a hangulata, sajátos színekkel, ízekkel, illatokkal. Remek lehetőséget kínál arra is, hogy ízelítőt adhassunk az ide látogatóknak Magyarország népi hagyományaiból.”

A vezérigazgató bejelentette: a 2016-os év központi tematikája a gasztronómia.

Kovács Balázs, a Danubius Hotels fejlesztési- és marketing vezérigazgató-helyettese beszédében kiemelte: abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az idei esztendő rendkívül sikeres év Budapest turizmusában. A budapesti szállodák rég nem látott növekedést könyvelhettek el: szeptember végéig a piaci árbevétel 17%-al nőtt, az átlag foglaltsága  fővárosi szállodákban több mint 70 százalék. Kovács Balázs kiemelte a városfejlesztés, valamint a marketing és promóciós tevékenység fontosságát a kedvező turisztikai mutatók fenntartásában. Azonban a promóció önmagában nem elegendő, a legjobban megtervezett marketing kampány sem tudna eredményes lenni események nélkül. Minél több, ilyen attrakcióra van szükség, ez jelenti az igazi vonzerőt, amikor egy város a potenciális külföldi turista döntéséért harcol és olyan városokkal verseng, mint Bécs, Prága, adott esetben Róma és Párizs – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A vásár megnyitóján jeltolmács segítette a beszédek tolmácsolását.  Az eseményen részt vett Weisz Fanni, a Salva Vita Alapítvány által működtetett Segítő Vásárlás nagykövete. A szervező BFTK arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a Téli Fesztivál mindhárom belvárosi vásárában nagy szerepet kap a segítő, jótékony tevékenység: karitatív szervezet meghívásával, programok szervezésével.

Budapesti Karácsonyi Vásár 2015 – Vörösmarty tér: infok itt

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár