in

A budapesti operaház adventi kínálata

A diótörő megújított produkciójával, 21 előadással, szabadtéri fesztivállal, nagykoncertekkel, jótékonysági és karácsonyi rendezvényekkel készül a Magyar Állami Operaház az adventi időszakra.

Az eseménysorozat november 28-án a világhírű Wayne Eagling és Solymosi Tamás által koreografált balett-bemutatóval, A diótörővel kezdődik.

A budapesti Operában mintegy hetven éve azonos előadást láthatott a közönség, idén egy újragondolt, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és vizuális elvárásainak megfelelő produkcióval jelentkezik a Magyar Nemzeti Balett. “Nagyon pörgős, kifinomult és nehéz verziót adnak elő a művészek” – mondta el Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója a programokról tartott keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: az előadás nyolc szereposztásban látható, hogy a fiatalok is lehetőséget kapjanak és a tapasztaltabb táncosok is megmutathassák művészetüket. A bemutató dirigense Hámori Máté, az új Diótörő megújult díszleteit Vavrinecz Beáta, jelmezeit Rományi Nóra tervezte.

A 21 előadásos sorozatban színpadra lép a Magyar Nemzeti Balett csaknem összes tagja. Újdonság azonban, hogy a szóló szerepekben számos fiatal tehetség kap lehetőséget az együttes tapasztaltabb szólistái mellett. Mária hercegnő szerepében először látható Melnik Tatiana, a társulat idén Budapestre szerződött orosz származású magántáncosa.

Advent első vasárnapján indul a Diótörő-fesztivál: többek közt előadás előtti kórusénekléssel, sült gesztenyével és forralt borral várják a látogatókat, a pult mögött az Opera vezető énekesei és balettművészei – mások mellett Rálik Szilvia, Gál Erika, Szvétek László és Cser Krisztián, valamint Felméry Lili és Balázsi Gergő, Melnik Tatiana és Timofeev Dmitry, Tanykpayeva Aliya és Leblanc Gergely – árulnak. A bevétel egy részét idén is jótékony célra ajánlják fel. A fesztivál november 29-i megnyitóján részt vesz Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója is, az első forralt borokat Ókovács Szilveszterrel, az Opera főigazgatójával mérik.

November 30-án Alexander Lazarev orosz karmester dirigálja a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát. Az esten felcsendül Brahms d-moll zongoraversenye, amelynek szólistája Sofya Gulyak zongoraművész, második műsorszámként Elgar I. szimfóniája hangzik el.

December 13-án délelőtt Ezüstvasárnap címmel családi karácsonyozásra várják a Nagycsaládosok Országos Egyesületének és a Nyugdíjasok Országos Szövetségének vendégeit az Erkel Színházba. A János vitéz-előadást a Magyar Állami Operaház jóvoltából aznap 1800 gyerek, szülő és nagyszülő tekintheti meg.

Az Opera művészeinek legmeghatóbb kezdeményezése az a karitatív előadás, amely A diótörő karácsonyi szalonjában játszódik és játékokkal, hangulatos zenei betétekkel, operarészletekkel varázsol ünnepi hangulatot. A Kiskarácsonyt idén december 16-án 11-kor és 13 órakor tartják. Az eseményen részletek hangoznak el A varázsfuvola és a Jancsi és Juliska című operákból, A diótörőből, a gyerekek meghallgathatják Vivaldi és Leopold Mozart telet idéző muzsikáját, találkozhatnak a Ház gyermekművészeivel. A műsor karmestere Köteles Géza, fellép Zavaros Eszter, Molnár Zsolt és Szvétek László.

December 22-én Händel Messiása csendül fel Paul Goodwin vezényletével az OperaKarácsonyon. A szoprán szólót Malin Christensson svéd énekesnő szólaltatja meg, közreműködik Balga Gabriella, Szappanos Tibor, Kovács István és Magyar Állami Operaház Énekkara. A Messiás december 21-én a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának bérletes hangversenyén is műsoron lesz az Operaházban.

– MTI –

Várjuk a véleményed!

Ezzel várja a Tesco karácsonyra készülőket

Ajándékcsomagok karácsonyra! Újabb ötletek!